Ego és tudatosság

Tegyük le az EGO álarcait.

Ez milyen újévi fogadalom lenne? Az álarc nélküli létezés nem egyszerű . Az egónk egyértelműen jobban szeret irányítani , mint felébredni.

Meg tudunk szabadulni az álarcainktól? Nem túl könnyű vállalás manapság és még népszerűséget sem hoz, főleg az elején. De megéri. Miért is? Erre igyekszem válaszolni saját-élmények, csokorba szedett friss és örökérvényű gondolatok alapján.

Egy Bölcs a palackba zárja az egoját, egy bolond palackba zárja mindenki más egóját. -Sufi mondás

Tisztában vagyunk mennyi gátló blokk és nehézség, az amit mi magunk hívunk be az életünkbe? Közben egyre nehezebben férünk hozzá, azokhoz a természetes, elemi erőforrásainkhoz, amelyekből könnyen építkezhetnénk. Amelyek valóban előrevisznek, erősebb intuíciók és éberebb működés által. Az Álarc, mint egy szép biztonságos, önigazolást etető  Ego kellék pedig egyre csak vastagodik. Idővel olyan mint egy védelmező páncél, ami valójában pont MAGunktól nem véd meg. Az önelfogadástól, a zsigeri működéstől viszont eltávolít.

„A Perszona, az egyéni tudat és a társadalom bonyolult kapcsolatrendszere, egy olyan maszk, amely egyrészt arra hivatott, hogy határozott benyomást keltsen másokban, másrészt elrejtse az egyén valódi természetét. ” Carl Jung, CW Vol.7: Két esszé az analitikus pszichológiáról

Az álarc nélküli létezés nem egyszerű és melós.

Őszintén szembenézni minden reggel a tükörképemmel, felvállalni valós érzelmeimet, azt jelenti hogy hiteles vagyok önmagam előtt. Mindez bátorságot igényel, ez a nehezebb, kanyargósabb út.

Gyakran még akkor is felhatalmazást adunk magunknak a maszk viselésére, amikor már tudatára ébredtünk a hamis, eltorzult önbizalomnak. Mindezt azért, mert túl fájdalmas lenne levenni és a megsebzett valódi énünkkel találkozni.

Miért van az, hogy az egyébként sikeresnek tartott vezető, egyre több önigazoló posztot, képet oszt meg, lassan az élet minden területén egyre szakértőbb, perfekcionistább képet kell mutasson magából? Miért van, hogy amúgy tehetséges, szép nők, egyre meghekkeltebb álarcokkal, naponta vágyják az amúgy semmitmondó likeokat?

A visszaigazolás, a megerősítés  hajszolása egyfajta függőség lesz számukra. Folyamatosan azon aggódni, hogy mások miként látnak, idővel elveszi a bátorságot az igazi énünk, hangulatunk felvállalásától. Ha egy hamis énnel szeretnél lenyűgözni, akkor bizony ez az általad kreált személy előbb utóbb felemészt. Ha az ELEMedben vagy, nem az álarcodban akkor magadban találod meg a megerősítést és baromi jól esik hátradőlni.

A Persona Carl Jung egyik legismertebb koncepciója , amely azt a szociális maszkot képviseli, amelyet magunkra öltünk. Mindannyian más-más álarcot képviselünk,  más-más környezetben, mivel így tudunk alkalmazkodni a társadalom, a környezetünk elvárásaihoz, fontos szerepet játszik a közösségben betöltött szerepünk alakításában és abban, ahogyan más emberekkel bánunk. De ennek megvannak persze a maga veszélyei.

Jung azt írja, minden hivatásnak, szakmának megvan a maga jellegzetes perszonája. Egy bizonyos magatartást rákényszerít a világ a szakértőkre, és ők igyekeznek megfelelni ezeknek az elvárásoknak.  A veszély adott, hogy teljesen azonosulnak a perszonáikkal – a professzor a tankönyvével, a tenor a hangjával. Ezután ha  megtörténik a sérülés, kizárólag saját életrajzuk hátterében élnek.  Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy ez a persona lesz az, amiről már ő maga és mások is elhiszik, hogy azonos velük, persze a valóságban ez nem igaz.

Természetesen ez nem csak a területükön kiemelkedő szakértőkkel, alkotókkal történhet meg. A hétköznapokban,  így fordul elő hogy a volt legjobb barátok, a sokáig egymást emelő, intelligens emberpárok fényévekre távolodnak egymástól vagy csak egy felvett álarctól… Miért marad sok “kivül”szép és túlképzett nő egyedül a 40es éveire? Megfordul a fejünkben első körben, hogy az ego kreálta  álarcban keressük a megoldást?

Segítők és önsegítés a leleplezésben

Egy éber segítő vagy pszichológus számára érthető a képlet, mégis kevesen tudnak szemléletváltó, fenntartható változásokhoz elvezetni belátható időn belül.  Egyre hosszabban, mélyebbre ásnak egy támogató folyamatban, ükapáink transzgenerációs terheire, meg áldozati szerepekre vezetnek, ez utóbbi kiváltképp trendi, miközben lehet, hogy a szépen felépített persona, az egó álarca akadályoz a tisztánlátásban. Olyan mint egy  szűrő, amin keresztül egyre homályosabban vagy éppen rózsaszínebben látjuk magunkat a világunkban.

Az álarcok pedig sokfélék, szakmai és társadalmi szerepekhez, karrierekhez is kötődnek. Köztünk él az örök pozitív-optimista, az alfahím, aki biszexuális,  a mintaanya  es topmenedzser kombo, az örök önfeláldozó áldozat, vagy a szupernő, aki rendszeresen kiskanállal megeszi reggelire az útjába eső gyenge férfit. Személyiségünk részeivé kövesedett mintázatok vagy egónk által kreált álarcok?

Ezek a hamis maszkok természetüknél fogva irreálisak. Nem tudunk megfelelni nekik. Ettől persze, hamisnak érezhetjük magunkat, megrémülünk attól, hogy „kiderülünk”. Igy aztán egyre többet teszünk azért, hogy a tökéletes anyának/főnöknek/bármilyennek tűnjünk, írja  Cindy Wigglesworth író, coach.

Az egónk egyértelműen jobban szeret irányítani , mint felébredni.

Határozottan meg akar győzni minket arról, hogy szükségünk van erre a maszkra, hogy  mögötte, félárnyékban  létezzünk. Miért veszi át az irányítást, mert egyértelműen felsőbbrendűnek érzi magát valódi énünknél.

Így aztán önelégültté és egyre érzelem mentesebbé tesz bennünket az álarcunk, erre gondolok, amikor a páncéllá szilárduló maszkot említem. Egy nem szokványos EQ workshopra készültem a Covid idején, amikor az ego álarcainak megnyilvánulásait vettem górcső alá és így jutottam el oda, mennyi mindenben akadályoz minket, az érzelmeinknek a  nem tudatosítása.

Ezeknek a maszkoknak a viselése, egy pszeudoautomatikus válasz, a The Self magazin szerint, melyben a  maszk egy olyan szűrő, amely távol tart mindent, ami nem támogatja az ego szükségleteit és vágyait. 

Az ego maszkjából felépített hamis Én elkerülhetetlenül stresszt, szorongást, depressziót, félelmet, haragot, negatív érzelmeket táplál bennünk. Bizonytalanság érzetet táplál és  tönkrevágja a kapcsolatainkat, lényegében elválaszt egy olyan világtól, ahol a valódi énünk virágozhat.

Tehát, kulcsfontosságú, hogy megtanuljuk fülön csípni az egónkat, ledobni az álarcainkat és hiteles önmagunk lenni. Miként?

Azt hogy, hogyan tudjuk leleplezni az egónkat és a szemléletváltást igénylő fontos lépéseket megtenni, természetesen már sok nagy pszichológus és spirituális gondolkodó körüljárta.

Számomra az IC, az Integrál Szemléletű coaching alap lencséi (a valódi Kanadából eredő vonal),  a tudatos jelenlét,  a Mindfulness terápiás gyakorlatai  és egy ősi személyiségprofil  leleplező felismerései hozták el a perspektívaváltást. A sajátos ál-arcfelismerő rendszerem kiépítésekor , így jutottam a leghatékonyabb megoldásokhoz.

„Annak az igazsága, hogy valójában ki vagy, csak az tesz szabaddá, ha képes vagy felismerni.”– Eckhart Tolle

Ürességérzetünket és kiégésünket is gyakran az ego hajtja. Az ego azt sugallja, hogy soha nem vagyunk „elegek”. Miközben a belső monológunkban azzal védekezünk, hogy ez csak merő perfekcionizmus, közben az ego arra késztet bennünket, hogy egyre többet akarjunk magunktól, az élettől, ami miatt elégedetlennek és egyre üresebbnek érezzük az életünket.

„Ha elégedett akarsz lenni, töltsd fel az életedet jelentéssel, a jelentés célt ad nekünk” –Lolly Daskal.

„Amikor az ego eltűnik, a határok is eltünnek. Yogi Bhajan

Hiszem, hogy az álarcok levetése, idővel a test, az elme, a szellem, valamint az üzleti teljesítmény javát is szolgálja.

Varga Sylvia,

Vállalati, egyéni jóllét, wellbeing, rekreáció, Reboot, Longevity témában, valamint szemléletváltó workshop és coaching programokról is további cikkeket olvashat a Wanderlee Culture & Mindset Blog oldalán és a weboldalon. Kutatási és kreatív szemléletváltást támogató témákról pedig a Creaticity Kutató Intézet partneri oldalán. Kérdés esetén, várjuk érdeklődésüket emailben: vsylvia@wanderlee.com és csorgo@icloud.com címen.